A virtuális IACFS/ME konferencián a poszt-COVID szindróma kezelésére szolgáló öt terápia vizsgálati eredményeit vitatták meg, melyek között már használatban levő (mód)szerek is helyet kaptak.

A hipertónia – a felnőttkorban leggyakoribb kardiovaszkuláris beteg­ség – gyakran szövődik diabetes mellitusszal. A diabéteszben kialakuló patofiziológiai (endokrin, kardiovaszkuláris, renális, neurális) eltérések hozzájárulnak a vérnyomás emelkedéséhez és gátolhatják a vérnyomás­csökkentő szerek hatását, ezért ilyenkor gyakran alakul ki terápiarezisztens hipertónia. A közlemény a terápiarezisztens hipertóniára vonatkozó legfon­tosabb ismereteket tekinti át, különös tekintettel a diabéteszes betegekre.

Az endokrin hipertóniák – közülük is elsősorban a primer aldoszteronizmus – előfordulására gyakrabban számíthatunk a korábban feltételezettnél a hi­pertóniás betegek között. Egyes betegcsoportokban célzott szűrővizsgála­tok végzése, az érintettek kiemelése fontos feladat, hiszen az ilyen betegek kardiovaszkuláris kockázata fokozott, ami azonban a célzott terápiával megfelelően csökkenthető.

A szinkópe ellátásában szoros együttműködésre van szükség a sürgősségi szakember, a kardiológus és a neurológus között, de szükség lehet a kép­alkotó szakmák közreműködésére is. A szinkópe komplex ellátása talán az egyik legjobb példája annak a szükségszerű, s már nemcsak Nyugat- Európában, hanem a kontinens számos országában megfigyelhető para­digmaváltásnak, mely a sürgősségi rendszeren mint felületen megjelenő gyors, költséghatékony és a betegbiztonságot előtérbe helyező szemléletet képviseli.

Az immunmediált neuropátiák a hasonló patomechanizmus alapján al­kothatnak közös csoportot. Bár klinikai megjelenésükben is vannak meg­egyező jellegzetességek, a fenotípus alapján sokszínű, heterogén beteg­csoportról van szó. A mielőbbi pontos diagnosztika, a speciális alcsoportok helyes felismerése alapvetően meghatározza a prognózist. Csak az időben elkezdett kezelés biztosíthatja a beteg életminőségének megőrzését.

Az inadekvát szinusz tachikardiát (IST) a normál szinuszritmus más okkal nem magyarázható tartós nyugalmi emelkedése, illetve csekély terhelés­re jelentkező túlzott gyorsulása jellemzi. A tünetek sokrétűek lehetnek, a kórkép elsősorban a fiatalabb és a középkorú nőket érinti. A diagnózis felállításához mindenekelőtt a szekunder okokat kell kizárni. A kezelés nehéz, tekintettel arra, hogy tisztázatlan a pontos patogenezis, és nem ismert a hosszú távú prognózis sem.

Összefüggés lehet egyes nehezen diagnosztizálható, fájdalmas autonóm idegrendszeri problémák – paresztézia, fejfájás, kimerültség, ortosztatikus vérnyomásproblémák – és a HPV oltás között.

Manapság béta-blokkoló alkalmazása nélkül nehezen képzelhető el a kardiovasz­kuláris betegségek kezelése. Az első generációba a nem szelektív, a másodikba a kardioszelektív, a harmadikba a vazodilatátor hatással kibővült szerek tartoznak. A modern béta-blokkolók közül a bisoprololt, carvedilolt, metoprolol-szukcinátot és a nebivololt forgalmazzák Magyarországon. A magasvérnyomás-betegség, a külön­féle szívritmuszavarok, a koszorúér-betegség egyes formái és a szisztolés funkció­zavarral járó szívelégtelenség tartoznak vezető – kardiológiai – indikációs körükbe. A gyógyszerválasztás nem a generációs beosztás, hanem csak a meglévő bizonyí­tékok alapján lehetséges.

A diabéteszes ketoacidózis fő oka az inzulinhiány. Minden életkorban előfordul, a halálozási arány 1–5%. Fő tünetei: poliúria és polidipszia, súlyvesztés, fáradtság, diszpnoé, hányás, megelőző lázas betegség, hasi fájdalom, polifágia. Néhány laboratóriumi vizsgálattal el lehet különíteni a hiperozmoláris hiperglikémiás állapottól, a gasztroenteritisztől, az éhezési ketózistól és más metabolikus szindrómáktól. A kezelés része az inzulinadás, az intravénás folyadékpótlás, a glükóz- és elektrolitszintek monitorozása. Az agyödéma ritka, főleg gyermekkori szövődmény. A szülők edukációjában szem előtt kell tartani a ketoacidózis lehetőségét.

A krónikus gyógyszeres kezelések perioperatív menedzselése az orvost nehéz döntések elé állítja. Az American Society of Anesthesiologists besorolása szerint magas pontszámú betegeknek gyakran számos kísérő betegségük van, és azokra sokféle gyógyszert szednek. A gyógyszer-kölcsönhatások valószínűsége a szedett gyógyszerek számával párhuzamosan nő. A cikk összefoglalja a nem kardiológiai műtéten áteső betegek perioperatív gyógyszerelésére vonatkozó evidenciákat. Az elmúlt évtizedben több új útmutató látott napvilágot a kardiovaszkuláris gyógyszeres kezelésekkel (pl. a béta-blokkolók adásával) kapcsolatban. A nem kardiovaszkuláris gyógyszerek adásáról szóló állásfoglalások többsége csupán egyedi esetközléseken és szakértői véleményeken alapul.